2012. november 30., péntek

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők


A gimis magyartanárom sokszor mondta, hogy milyen jó hallgatni, ahogy egy-egy feleletem alatt felmondom az életrajzokat. Inkább nem szóltam semmit, nem ábrándítottam ki azzal, hogy bevallom: én viszont UTÁLOK bibliográfiát  magolni.
Száraz, unalmas, sok a felesleges, gyakran megjegyezhetetlen információ. A tankönyvem pedig szinte szóról-szóra megegyezett azzal a tk-val, amiből 20 évvel korábban az apukám tanult. NO COMMENT!
Úgy gondolom fontos elhelyezni egy írót/költőt térben, időben. Tudni, ismerni fontosabb műveit, életének jelentősebb eseményeit, állomásait.
De muszáj mindezt olyan karót nyelten?
Naná, hogy nem!

Nyáry Krisztián. aki korábban egyetemi tanárként költészettörténetet oktatott, remek könyvet írt irodalmunk jeles alakjairól abban a közvetlen mégis tisztelettudó stílusban, ami annyira hiányzik napjaink irodalomóráiról.

A könyvet meglátni, és megszeretni egy pillanat műve volt! Ildus barátnőmnek pedig zseniálisan működött a hatodik érzéke, mintha megsejtette volna sóvárgásomat, és meglepett vele a születésnapomra. Olvadoztam, simogattam, szeretgettem, együltőhelyben elolvastam, majd szomorkodtam, mert lehetett volna sokkal hosszabb is!

Miklós és Fanni a strandon
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni történetével nyit a szerző. Három kurta oldal, és én máris libabőrös, könnyekben úszó, elragadtatott olvasó lettem. Miklós igazán mázlista volt, hogy rátalált Fannira, akinek hatalmas, megbocsátó szíve volt!
És azután jött a többi történet…néhol igazán meglepődtem, olykor pedig szívből mosolyogtam.

A kötetben előfordulnak boldog és boldogtalan, hűséges és csalfa párok. Meglepő, fordulatos életutak. Ami közös bennük, hogy nem voltak megközelíthetetlen papírmasé figurák, mint a tankönyvek lapjain. Húsvér emberek voltak, gyűlöltek, szerettek és ettől váltak elevenné és igazán szerethetőkké.
Nagyon jó lenne Nyáry Krisztián szemléletéből belecsempészni egy keveset a magyar órák anyagába. Vajon mire figyel fel könnyebben egy középiskolás korú kamasz? Azt jegyzi meg hamarabb, hogy Petőfi Debrecenből Pestig gyalogolt, vagy azt, hogy Júlia mellett egy másik lány kezét is megkérte?

Ez a kiadvány páratlan, és szépséges. A fekete fehér fényképektől igazán hangulatos. Nagyon igényes kivitelezésű. Különleges ajándék lehet belőle!

Ami nagyon tetszett: maga az ötlet, a megközelítés, a sítlus, a könyv kivitelezése, a versek, levelek, napló és novella részletek. Az egész, ahogy van! :) 
Kedvenc idézet: "Jutok-e néha-mondd-eszedbe/S nem fáj-e a szíved kedvesem?/Midőn a kósza esti szellő/Füledbe suttogja nevem." (Vay Sándor: Jutok-e néha...) 
Pillangók a gyomorban: Szerelem van mindenütt :) 
Borító: Szépséges!!!!
Pontozás:

Kiadó: Corvina
130 oldal 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése