2011. július 17., vasárnap

Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész

Bizony, itt és most a filmről lesz szó, az utolsóról.
Először úgy gondoltam, csak azután nézem meg, hogy hazajöttem a nyaralásból. De belegondoltam, kibírom én egészen augusztus végéig? Naná, hogy nem!
Hétfőn gyorsan riasztottam Ildust és Pirost, nem kellett őket sokat győzködnöm, azonnal beleegyeztek a tervbe miszerint, pénteken irány a mozi! Ehhez azért még be kellett gyűjtenem a jegyeket már kedd délután, biztos, ami biztos.
Utána már csak azt számolgattam, mennyit kell még aludni.

Arról már sokszor írtam, hogy mennyire imádom a Potter regényeket, 10 éve rajongó vagyok.
A könyveket mindig is jobban szerettem, mint a belőlük készült filmet.
Anno, amikor megtudtam, hogy a 7. kötetet két részletben adják majd, háborogtam. Most is állítom, hogy 4-5 órát is végig tudtam volna ülni egy huzamban. Viszont, így, hogy volt 1 év a két rész között, kicsit tovább tartott.  Péntek este mozi után nagyon-nagyon rossz érzés volt, hogy nincs több könyv, nincs több film.

Pár szóban a filmről:
Nagyon jól sikerült az adaptáció, van benne egy-két apróbb ferdítés pl helyszínek (terem helyett az iskola előtt), de ezek is annyira kicsi módosítások, hogy nem befolyásolja az élvezetet. A zene, a látvány, a díszletek, az effektek, a film összességében a helyén volt. Van egy gyanúm, miszerint nem merték elrontani! J
Azt hittem végig fogom bőgni, de nem így volt. Mindig akadt egy-két poén, ami oldotta bennem a feszültséget.

Alan Rickman, mint Piton zseniális választás volt. Az első filmtől kezdve jól hozza a figurát. Most is volt egy olyan jelenet, ami húúú, meg hááát. Egy arcizma se rezdül, mégis benne van a játékába minden, aminek ott a helye. Viszont az utolsó „nagy Piton jelenet” nekem kicsit sok volt, azt nem éreztem hitelesnek.
A merengőben látott képeket zseniálisan vágták össze.
19 évvel később… na itt végkép lemondtam a sírásról, zenget a mozi a röhögéstől!
A film érthető azoknak is akik nem olvasták a könyveket, de mint mindig most is vannak olyan apróbb részletek, háttérinfók, nüanszok, poénok, amik csak azok fognak teljesen érteni, akik a könyveket is olvasták. 
Így kell egy sorozatot jól lezárni és egy adaptációt jól megcsinálni!
Részemről HP újraolvasás hamarosan elindul!!!!     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése