2011. május 25., szerda

Maggie Stiefvater: Linger- Várunk

Meséltem már, hogy vannak olyan könyvek, amikkel lassan, kis részletekben haladok, hogy minél tovább tartson. Késleltetem a kielégülést.
A Lingerrel is így terveztem. Első hetven oldal két részletben néhány napos szünettel, pipa. Hetven oldal után viszont ott ragadtam, egyszerűen nem tudtam abbahagyni, jóformán egy ültőhelyemben végig olvastam.
 
Aki nem olvasta még a Shivert és kíváncsi rá, álljon meg itt. ( Az előző részre nézve SPOILERT tartalmazhat, a következő írás.) Az első részről írtam már, katt ide érte

„VOLT EGYSZER EGY LÁNY, akit Grace Brisbane-nek hívtak. Semmi
különös nem volt benne, kivéve, hogy jól értett a számokhoz, nagyon
jól hazudott, és könyvek lapjai között talált otthonra. Szerette a
farkasokat a háza mögött, de egyet közülük mindennél jobban szeretett.
És ez a farkas viszontszerette őt. Olyan erősen szerette viszont, hogy
még azok a dolgok is különlegessé váltak benne, amelyek nem voltak
különlegesek: ahogy a fogához kocogtatta a ceruzáját, a hamis dalok,
amelyeket a zuhany alatt énekelt, és hogy amikor megcsókolta a
farkasát, az tudta, hogy örökre szól.”

A Shiver azzal ért véget, hogy Grace-nek sikerült megmentenie Sam-et. A farkasból fiú lett.
Isabel bátyja, Jack viszont nem élte túl. Jack megharapta Oliviat, most ő is farkas, és ott van Beck három új farkasa.

Az első rész nagyon tetszett. A Lingert is élveztem, de kicsit sajnáltam, hogy kevesebb figyelem jut Sam-Grace párosra, mert feltűnt egy új farkas, Cole, és kapunk egy új párost is. Kárpótol ugyan ezzel a másik szállal, de én Sam fan lettem, és nagyobb dózist is elbírtam volna.

Mivel a főszereplők 17-18 évesek, és a téma a szerelem, egyértelmű, hogy a szex is szóba kerül. Az írónő nagyon finoman kezeli a helyzetet és remekül kelt vele feszültséget. Végig jelen van a vágy és a vonzódás. Pironkodás nélkül olvashatjuk. Nem esik túlzásba, de folyamatosan érezhetjük, hogy tombolnak a hormonok.

Sam egy egészen új élethelyzetbe kerül. Eddig a tél és a nyár határozta meg a napjait. Abban a tudatban élt, hogy már csak egy utolsó nyara maradt emberként. Utána soha többé nem változik vissza. Farkasként pedig tíz-tizenhárom éve marad, végül meghal.
Te hogy viselnéd, ha az egyik nap még nem lenne jövőd, a másik nap viszont korlátlan lehetőségek állnának előtted? Vajon meg tudnád valósítani az álmaidat? Vagy attól rettegnél mindvégig, hogy csupán álmodsz? Ott van a régi életed, amin kívül nem ismersz mást. Éjszakánként üvöltenek a farkasok. Hiányzol nekik, ők hiányoznak neked. 

Grace szülei az első részben bántóan nem törődnek a lányukkal. Valójában Grace a felnőtt. A Lingerben viszont átesnek a ló túlsó oldalára. A legszívesebben leordítottam volna még a hajukat is!
Amennyire idegesített Isabel a Shiverben, annyira megszerettem. Bár kicsit még mindig felszínes, de javulófélben van, és igazi barát.    
   
A vérfarkas korról új dolgok derülnek ki, amik borzolják a kedélyeket és bonyolítják a történetet, és amik miatt NAGYON-NAGYON VÁROM a FOLYTATÁST.

Grace racionális, Sam empatikus, érzékeny, imádom a párosukat!
Megtalálni azt, akit szeretsz, akit igazán, de igazán szeretsz, és ő is ugyan így érez irántad csodás dolog. Elveszíted egyszer, az tragédia. Visszakapod, az egy újabb csoda! Te nem félnél attól, hogy a csodák egyszer elfogynak?   
Teli van feszültséggel, izgalommal. Elszorította a torkom, összekarmolta a szívem!
Vágyom az arany erdőbe! Még mindig a farkasokkal vagyok! 

Ami nagyon tetszett: Sam karaktere, versei, a dalok. Az új infók a farkas-korról. A hangulat, az írónő stílusa.
Kedvenc idézet: „Várok az én édes nyári lányomra!” A másikat lásd fentebb! 
Borító: nálam nyert!
A könyvet köszönöm a Könyvmolyképzőnek!
Pontozás 5
360 oldal
Eredeti cím: Linger
Fordította: Gazdag Tímea 

2 megjegyzés:

  1. Megértelek, én két részletben olvastam el.:))
    Nagyon jó ez a farkasos kép!

    VálaszTörlés
  2. Köszi, azóta folyton ilyen képeket nézegetek :)

    VálaszTörlés